Eljött a nagy pillanat, amire mindenki várt, bár sokan titkolták és másra szavaztak.

Mint írtam, a születési nevem Rose, de szólítanak Rózinak, Rozálnak, Rozsnyónak, Rozália Mia-nak, Rozettának, vagy Mucunak is. Leggyakrabban azonban így szólnak, hogy: Róóóóóózi! Persze ilyenekkel, hogy: Gyere már ide, Róóóózi, vagy tedd már le, Róóóózi, esetleg mit csináltál megint, Róóózi! Előfordul még a: "Rozi, az anyádat...." is, de olyankor ezt elegánsan továbbpasszolom Főnixnek, lévén, hogy Ő az anyám. De ez egy másik történet.

A történetemet legjobb úgy kezdeni, hogy a Papi és a családja kutyát szerettek volna. Persze, ez sem ennyire egyértelmű, mert évekig csak a kisfiú akart meg a mami, a nagyfiú nem nagyon, a papi meg hallani sem akart róla, mondván, lakásba kutyát nem! Naná, még nem ismert engem....:)

Került is a lakásba mindenféle "kutyapótló", tengerimalac, nyúl, hörcsög, néhány még ma is megvan.

Aztán egyszer papi beadta a derekát a folyamatos könyörgésnek, és kijelentette, hogy: Jó! Jöhet egy kutya, de az macsó legyen ám!(Rám gondolt...!!! :)  ) A Mami és a kisfiú viszont cuki kutyát akartak (Ők is). Na, így lettem én! :)

Oké-oké! Ennyire nem volt egyszerű. Hetek-hónapok teltek el, nézegették, hogy milyen kutyát lehetne és honnan. Természetesen nem igazán egyezett a két tábor elképzelése, egészen addig, amíg sok-sok kizáró tényező, sírás és könyörgés után megállapodtak. Airedale vagy welsh.

Természetesen a papi vette kezébe (abba a szent kezébe, amivel olyan jól tudja vakargatni a fülemet) a keresgélést, utána olvasást és tenyésztőkkel való kapcsolatfelvételt. Így jutott el az első mamimhoz, Mártához.

Mivel náluk welsh és airedale terrierek is voltak, így sok jó tanáccsal látta el a papit, aki hosszú levelezgetések és rengeteg kérdezősködés után úgy döntött, magához vesz egy Erdit, amire Márta is áldását adta (Lehet, hogy azóta már megbánta, de már későőőőőő...!).

Bár akkor még nem tudták, hogy én leszek a kiválasztott, a Mami kijelentette, hogy bárhogyan is fognak hívni, a hívónevem Rózi lesz, és milyen jó lenne, ha az a cuki rózsaszín nyakörves kutyuska lenne az övék, aki olyan aranyos a fotókon. Beletrafáltak! :) (Azóta lehet, már ők is megbánták....)

Igazából az első napjaimról-heteimről túl sokra nem emlékszem, de miután Papiékhoz kerültem, nagyon megváltozott az életem. Na meg, persze, az övék is, de ők akartak kutyát. Akkor még egy csendes, zöldövezeti társasház harmadik emeletén laktunk, ami azzal járt, hogy naponta 10-12 alkalommal valakinek ölben kellett le- és felhordani, hogy megtanuljam a szobatisztaságot. Ez az elején még el is ment, de gyorsan nőttem ám, ahogy a papi mondta, " Roza, úgy nősz, mint a dudva".

Bár állítólag nagyon kemény fejem van (És tényleg! Kipróbáltam nemrég az ajtón), és kicsit makacs is vagyok, a papi szerint azért okos is, így jártunk kutyaoviba és iskolába, de otthon is sok trükköt tanulhattam. Vezényszóra ugatok, ugrok, forgok, játszom a "döglött kutyát" (nem tudom, ebben mi a jó, szerintem morbid), szlalomozok láb között menet közben, és még rengeteg trükk, de a kedvenceim a jutalomfalatka eldugós játékok. Tudjátok, aminek a lényege, hogy beidomítod a gazdit, hogy kaját adjon, neked csak meg kell találni. A legjobb trükk, amire betanítottam őket. :)

Nagyon szeretek futni, rohanni, ugrani. Lobogjon a fülem, csapódjon a sár, reszkessenek a virágok!  Azt mondja a Papi, hogy ha kapnék egy kis kávét, átlépném a fénysebességet, és végre feltalálhatná a perpetuum mobilét. (Remélem, nem arra a telefontöltőre gondol, amit egyszer szétrágott a nyúl... Becsszó, tényleg nem én voltam!!!)  Ha jó az idő, sokat frizbizünk a papival, vagy focizunk. Majd mindkettőről rakok fel idővel videókat. :)

Azóta kétszer költöztünk, mert folyamatosan kinőttük a lakást. Most egy kis sorházban lakunk, amihez tartozik egy kertecske is. Itt végre szabadon futkározhatunk, feláshatjuk a kertet, kergetőzhetünk a mamival a szárítóról lelopott ruhákért, és a papinak sem kell naponta reggel 6-kor sétálni vinni minket, csak esténként. A szokás azonban megmaradt, 6-kor ki kell őket verni az ágyból!  Viszont az egyke lét így nagy családdá bővült, így már négyen vagyunk szakállasok. Persze, én vagyok a legszebb, legokosabb, legerősebb, és amúgy is a leg, leg, leg...:)

A séta? Nos....Hááát... Szeretek, csak nem úgy, mint a papi... Az úgy lassú és uncsi... Szerintem erre kár is több szót vesztegetni. :)

A papi szerint soha nem fogok megkomolyodni, de kérdezem én, hogy kell az? Egy időben olvasgatta annak a kutyanevű embernek a könyvét, meg nézte a TV-ben is... Ki is az?? Valami Blöki, vagy Fickó, vagy mi... Ja.. Cézár!  Ő írta, hogy hogyan neveljünk tökéletes kutyát. Cittegett is a papi egy darabig, meg bökdöste az oldalamat, aztán rájött, hogy neki nem kell tökéletes kutya, csak a Róóóózi! Mert én már magam vagyok a tökély! :)

Kihagytam valamit? Kérdezzetek és válaszolok rá! :) További fotók a facebook oldalunkon, itt!