Nagyon sok dolog történt az elmúlt egy hét alatt. Hazajött a Papi, Főnixnek valami baja volt, amiről senki nem tudja, hogy mi, és Azúrt megműtötték. 

Már régebben is mondta a Papi, hogy túl kellene esni a műtéten, mert egyrészt úgy elkerülhető egy csomó betegség, másrészt,mert évente kétszer Suri szinte megőrült Azúr után, és mivel Ő nincs itthon, kicsit macerás a felügyeletünk. Olyankor Azúr ketrecbe volt zárva, amíg nem volt senki otthon, illetve éjszaka is. Azt mondta a Papi, nem lesz semmi baja, és én is átestem már rajta, szóval ne féltsem. De én nem is őt féltettem, hanem magamat, hogy nem lesz kivel játszanom. És így is lett!

Egyik reggel Papi és a nagyfiú pórázra vették Azúrt és elmentek vele. Akkor még nem tudtam, hogy hová, csak fel voltam háborodva, hogy hamarabb viszik sétálni, mint engem. Kiabáltam is, hogy itt valami tévedés lesz, mert Azúr csak Főnix és utánam jön a sorban, aztán meg, hogy ez felháborító, de senki nem figyelt rám.

Aztán hazajöttek Azúr nélkül. Mondta a Papi, hogy ott maradt doktorbácsinál, aki megvizsgálta, és azt mondta, hogy bátor kutya és nagyon nyugodt is. Azúr nyugodt???? Szerintem elcserélhették útközben, vagy az a dokibácsi nem értette a dolgát. Délután hívták a Papit, hogy mehet vissza, mert Azúr felébredt és jól van. Alig vártam már, hogy hazaérjenek, mert már nagyon hiányzott a kis barátnőm. A kertben voltunk, amikor megjöttek, és amikor beengedtek, már a ketrecében feküdt. Oda is rohantam, hogy helló Azúr! Hol voltál eddig? Mit csináltál? És főleg, mit kaptál enni? De nem válaszolt. Ezért kicsit hangosabban szóltam, hogy na, ne vacakolj már, gyere játszani! Lehetsz te a fogó...De erre sem szólt semmit, csak feküdt a ketrecében. Valami fura szag keringett körülötte, a hasa csupaszra volt borotválva, és láttam egy sebecskét is rajta. A Papi azonban rám szólt, hogy ne piszkáljam már, hagyjam pihenni. Nem értettem, hogy miért, így továbbra is kiabáltam és tolakodtam, és próbáltam bebújni a ketrecbe, pedig tudom, hogy nem férek be. A Papi erre ideges lett és rám kiáltott, hogy menjek ki a szobából. Miért? Én nem akartam semmi rosszat, csak játszani.... De a Papi ujja kifelé mutatott a konyha felé, ami azt jelenti, hogy nem maradhatok bent. A parancs az parancs! Kimentem lógó orral, de azért még egyszer-kétszer megpróbáltam besurranni. A baj csak annyi volt, hogy Főnix lefeküdt a ketrec elé, és akárhányszor közelítettem, rám mordult. Nem hallottad, hogy mit mondott a Papi? Ne gyere most ide!

Szerencsére másnap már jobban volt Azúr, kicsit ki is jött az udvarra, evett és ivott is. Játszani azonban nem akart. Nem tudom, mit hisztiznek azon a kicsike sebecskén, nekem sokkal nagyobb volt. Egy darabig a ketrecben aludt, de egy idő után elkezdte nyalogatni a hasát, meg néha vakargatni is. A Papi mindig rászólt, de aztán azt mondta, ezt nem tudja sokáig így csinálni, meg néha el is kell mennie itthonról, szóval jöhet a gallér! Aki még nem ismerné, a gallér az a kínzóeszköz, amit a nyakadra tesznek, és nem látsz, csak előre. Amikor én kaptam, első éjszaka nem feküdtem le, csak álltam. Aztán a Papi levette, de ha elkezdtem nyalogatni a hasamat, csak megmutatta és már abba is hagytam. Na, ilyet kapott Azúr is. Igaz, ő jobban kezeli a helyzetet, mert szinte azonnal megszokta, és néhány perc múlva már aludt is benne a Papi ágyán.

Végre a Papi is megnyugodhatott, és mondta, hogy így nyugodtabban tud ő is aludni. Így lett Azúrból állólámpa, vagy a fény az éjszakában. Legalábbis a csupasz hasa...:) Remélem, gyorsan meggyógyul és újra az a régi játszópajtás lesz, aki volt. Az én öribarinőm...:)

-Róóóóózi-