Surmó, Surrancs, Csámli, Csámi

Állítólag minden kutya szeretne olyan szép kort megérni, mint ő, de nem úgy. Suri, a 15 éves törpe schnauzer olyan túlélő, hogy akár Jack Bauernek is lehetne hívni. Ráadásul annyi évad is kellene, hogy megörökítsék a történetét.

Miután Főnix hozzánk került, bár nem volt annyira uncsi az egyedüllét, amikor mindenki elment otthonról, viszont a kert kezdett egyre kisebb lenni. A papi egyre gyakrabban mondogatta, hogy vennünk kell egy kertes házat, mert ez így nem olyan jó. Na végre! Látom, megjött az esze.

Igyekeztem besegíteni a gyors döntésbe. Reggel 4-5 körül már vinnyogtam, hogy menni akarok sétálni, mert olyan unalmas itt bent..... És ha lenne egy saját különbejáratú kertünk, akkor sokkal jobb lenne minden! Ugyanis itt nem lehettünk egyedül az udvaron, mert a sövényen keresztül gyorsan át tudtunk lógni a szomszédba. Istenem! Micsoda kertje volt neki! Szép selymes fű, zamatos és pisilésre ingerlő! Bokrok, gumimedence és néha-néha a kislányok is, akik visongatva rebbentek szét, ha átugrottam hozzájuk.

Szóval egyedül nem lehettünk a kertben, így hajnalban már jeleztem, hogy irány a séta, vagy a kert! Volt, hogy a papi azt hitte, ha bedugja a fejét a takaró alá, akkor én megunom és abbahagyom. Butussszka! :) Egyrészt, ha a papi egyszer felébred, nem nagyon tud visszaaludni, de erre még rá is segítettem az időnkénti vinnyogással és az arc-, száj-, kéz-, lábnyalogatásommal. Ha ez sem jött be, akkor maradt a b-terv. Illetve k- és p-, kaki és pisi! :) Háááát, én igazán nem tehetek róla, nem bírtam visszatartani, na. Garantáltan ugrott legközelebb, ha megszólaltam.

Egyszer aztán végre eljött a nap. Ruhák, könyvek, cuccok zsákba és csomagba, emberek megjelentek, cuccok eltűntek. Indulás!

Új környék, új kutyák (akik még nem tudják, hogy ki vagyok, de ez csak idő kérdése), új ház, új kert. Maga a lakás nem túl nagy, de sok jó szakállas kis helyen is jó sok szakállas. A kert valamivel nagyobb az előzőnél, bár igazából csak arra elegendő, hogy szaladgálhassunk, viszont arra megfelel. Igaz, a papi tervezte, hogy füvesítés, meg szalonnasütő, hintaágy meg ez-az... Jobban járt volna, ha előre konzultál velem, már akkor mondtam volna, hogy felesleges ezen agyalni.

Amikor Főnix hozzánk került, a papi már akkor mondta, hogy "Jó, akkor ennyi! Két kutya és slusssz!". De én láttam, hogy egyre gyakrabban nézi azon a számítógépnek nevezett valamin a képeket, idegen kutyákról. Aztán egyszer berobbant a hír a családba! Lehet, hogy jön egy kutya, Suri! Én momentán ennek nagyon örültem, hogy végre lesz kivel rohanni, ugrálni, kertet ásni, ruhákat ellopni és rohanni-rohanni egész nap. Mert hiába volt ott Főnix, ő inkább nevelt, mint szórakoztatott. Végül is az anyám!

A lelkesedésem fordított arányban volt a mamiéval, amikor kiderültek egyéb részletek az új jövevényről. 14 éves, törpe, 3 lábú, fogatlan, süket és talán vak is. MI???????Hát ennél már a kisfiú plüssállatai is szórakoztatóbbak! Ja, és elképzelhető, hogy csupán néhány hetet-hónapot fog már csak élni. Na, nem, nem, nem! NEEEEM! Próbáltam közölni a papival, hogy nekem játszótárs kell, nem kriptaszökevény. Ráadásul még fiú is! :( Fogadjuk be inkább szomszéd utcából azt a vizslát. Vagy a régi helyünkről azt a bolyhost, Cleot. De papi hajthatatlan maradt, és arra kért, hogy legyek megértő, mert Surinak is kell élete végére egy hely, ahol otthon érezheti magát, egy család, akinél kap egy kis törődést. Legyek vele kedves, türelmes és vigyázzak rá. És amúgy is, van már kert, elfér még egy kutya, aki ráadásul nem zavar túl sok vizet.

Néhány nap intézkedés után egy délután aztán megérkezett. Papi aznap nem volt otthon, így a mamira és Főnixre bízta, hogy fogadják. Olyan volt, amilyennek leírták, de azért egy fokkal jobb a helyzet. Megvolt mind a négy lába, de csak hármat használt. Volt foga vagy négy, de ezt pontosan nem tudom még ma sem. Kettőnél több... A látásával nem volt különösebb probléma, és miután kipucolták a fülét, egy kicsit hallott is, főleg az én ugatásomat. Hahhh.. Nincs ezen mit csodálkozni! Csodálatos hangomtól egy halott is feltámad! De legalábbis a papi garantáltan felébred.

Ettől eltekintve tényleg nem sok vizet zavart. Próbáltam játszani vele, de nem volt nyitott rá, ellenben az elején mindent jelölt, amit csak talált. Én szóltam neki, hogy ebből még baj lesz, de nem hallgatott rám. Vagy nem hallott... A papi mindenesetre nem nézte jó szemmel a dolgot, így néhány napig a nyomában járt, és folyamatosan igyekezett leállítani a jelölgetésről, illetve próbálta megmutatni neki, hogy azért itt nem ő az egyetlen és az első fiú, még ha korban az élen is jár.

1-2 nap után kezdett feloldódni, és már jött utánam, amikor kirohantam a kertbe. Ismerkedett a környezettel, végigbicegte a területet, igyekezett mindent megismerni. Gyakran próbálta a lépést tartani velem, de az nem volt könnyű. Főnixtől gyakran kikaptam, amikor kicsit erőteljesebben közeledtem hozzá. Úgy tűnik, az elején nagyobb figyelmet szentelt a hiányosságainak, mint én.

A papi és a mami is igyekeztek figyelni rá, minden pillanatban. A mami sokat vette fel az ölébe, és simogatta. Az ölbe felvételt nem igazán szerette, mert néha fájt a lába, a simogatást azonban igen. Ha abbahagyták, már bökdöste is a fejével a kezüket, hogy még-még...

Hogy mi történt vele előttünk, nem lehet tudni. A papi annyit mondott, hogy nem volt könnyű sorsa, több menhelyet is megjárt, és több befogadója is akadt, mire hozzánk került. Hogy a lábával mi történt, szintén rejtély, de a doktor nénink annyit mondott, hogy egy törés félrekezelése, vagy elhanyagolása miatt nem használja. Bár vannak időszakai, amikor rááll és csak kicsit biceg, azért jellemzően  három lábon ugrál.

Idős kora ellenére elég aktív volt. Egyszer elkapott egy egeret, a papi úgy húzta ki a szájából, hogy le ne nyelje. A család törpenyula is nagyon izgatja a fantáziáját, az elején folyamatosan ugatta, és egyszer sikerült is elkapnia, amikor a kisfiú kivette a ketrecből. Azzal a néhány fogával is kitépett belőle egy maréknyi szőrt, de szerencsére ma már nem annyira izgatja fel.

Sajnos, mostanában egyre többet alszik, csak ritkán mozog. Ha megjön valaki a családból, akkor ő is szalad elé az ajtóba, főleg a mamihoz, de ezen, az evésen és a sétán kívül nem igazán akar felkelni. A mami megsajnálta, és egy ideje az ágyban alszik. Olyankor én is nagyon szomorú arcot szoktam vágni a papinak, olyan "én egy árva, kivert, szomorú kiskutya vagyok. Annyira nagyon szeretnék én is az ágyba menni." A papi elég következetes, és szereti, ha a szabályai be vannak tartva, még ha szerintem semmi értelme sincs. De mostanában ő is meglágyul, és amíg a mami zuhanyozik, odaszól, hogy "Rózi"-és rámutat az ágyra. Én olyankor persze kicsit még kéretem magam, de végül beadom a derekamat. "Hát, jóóóó! Ha nagyon akarjátok, én is felmegyek! De csak mert nagyon erősködtetek..."

Suri boldog! Végre van egy családja, ahol biztonságban lehet, ahol tartozhat valakihez. A papi azt mondja, szemmel láthatólag romlik az állapota, egyre kevesebbet mozog. Én végignéztem már jó néhány évadot a papival Jack Bauerből, és tudom, amikor mindenki azt hiszi, hogy vége, akkor még jön egy következő évad, ami még több kalandot és izgalmat nyújt. Ebben hiszek!

-Róóóózi-